2002-ben mintegy 30 seregélyesi diák vágott neki a Cserhát lankáinak, hogy barangoljon mintegy 100 kilométert az Országos Kéktúra útvonalán. Az első százast követte még egy szakasz, azután még egy és így tovább. Szép lassan végigértek a Kéken. Teljesítették nagy vándorlást a Nagy-Milictől az Írott-kőig.
A másfélmillió lépést újabb egymillió követte, de most a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra (DDK) útvonalán. Sokan gondolhatnák, hogy mi ez a Mátrát, Bükköt, Zemplént, Börzsönyt és még egy sor hegységet átszelő Országos Kéktúra több mint 1100 kilométeréhez képest, melyen több mint 31 000 m szintkülönbséget kell legyőznie a bakancsos vándornak. A Dél-Dunántúlon ez csak alig több mint 540 kilométeres táv, s a szintkülönbség is jóval kevesebb. Igen, ez így van. De a fanyalgóknak ajánljuk, járják végig, s megtapasztalhatják a zalai, somogyi dombok és a Mecsek izzasztó szakaszait.
Csapatunk 5 nyár alatt teljesítette e távot. Igaz, egy kicsit kibővítve, bejárva, megismerve a DDK közelében lévő természeti szépségeket, erdőket, falvakat. Nagy kaland volt, megérte!
Táboraink alatt mintegy 120-140 kilométert gyalogoltunk, iskolákban, polgármesteri hivatalokban, templomokban, sátorban, pajtákban aludtunk, melegítős konzerven éltünk (de azért sokszor bográcsoztunk is), izzadva, porosan, sokszor sárosan gyalogoltunk, de mindig jó kedvünk volt. Rengeteg érdekes, értékes dolgot láttunk, hallottunk, tapasztaltunk. Sok-sok jó emberrel találkoztunk, rengeteg segítséget kaptunk, ismerőstől, ismeretlentől. Állandóan játszottunk, beszélgettünk, figyeltünk egymásra, segítettük egymást. Telefont, internetet elfeledve újra egyszerű, természetes emberként éltünk, gondolkodtunk, cselekedtünk. Minden évben alig vártuk, hogy újra útra keljünk, vonatozzunk, gyalogoljunk, főzzünk, beszélgessünk, együtt legyünk. Alig vártuk az élményeket, kalandokat, nehézségeket, a lekésett buszokat, a bezárt boltokat, a mindig új élményt jelentő szállásokat. Vártuk a tábort, az azt követő vetítéseket, élménybeszámolókat. Az útvonal, a túraszakaszok változtak, néha a csapat összetétele is, de egy dolog változatlan maradt: büszkék voltunk arra, hogy mi KÉKTÚRÁZUNK! Kimondva, kimondatlanul, de ez rangot, büszkeséget, tartást jelentett, s jelent ma is számunkra. Ez a tény, az élmények, az együtt megélt kalandok, a teljesítmény összekovácsolta a csapatot.
Idén csak 80 kilométer várt ránk. Mecseknádasdtól Szekszárdig gyalogoltunk, némi kitérővel. Élmény marad a mecseknádasdi vendéglátás, a bátaapáti atomtemető, a mórágyi zenés vacsora, ahol népdalos lányaink is felléptek, a grábóci templom, a sötétvölgyi számháború, s minden, ami a táborban megtörtént. Az esők, a túrák, a kalandos fürdések, a játékok, a nagy vacsorák, a beszélgetések, a sok jó ember, aki idén is segített nekünk.
S mi az, ami a Kéktúrákból megmaradt? Az összetartó csapat, az emberek, a természet tisztelete, a természetjárás szeretete, a túrázó családok sokasága, valamint az „Indulj el egy úton” kéktúrás vetélkedő, melyen talán nem véletlenül a mi csapataink a legeredményesebbek. Mi végigjártuk, megéltük az Országos Kékkör két szakaszát.